szépirodalom

Értelmiségivé tulajdonképp akkor lettem, amikor a tudományos bölcseleti evidenciát sajátos értelme és jelentése alapján fogtam fel. Tehát amikor nem azért tanultam, hogy egy bizonyos pályát elnyerjek, és abból eltartsam magamat. Amikor ez bennem így vetődött fel, a foglalkozást és a hivatást megkülönböztettem.
- a Vigilia beszélgetése Fila Bélával, Vigilia 2009 / 7

Fentebb egy érdekes kritériumát olvashatjuk az értelmiségi létnek. Igen kevés embernek van lehetősége tisztán értelmiségi pályán maradni ma, de régebben is ez volt a helyzet. Idézet ugyanonnan:

Heten voltunk testvérek, öt fiú és két lány. Az öt fiúból ketten közgazdászok, egyikük természettudományi, ketten pedig teológus végzettségűek. Igazából értelmiségi munkát csak a két pap folytatott.

Lám-lám, mindegy az, hogy mérnök vagy közgazdász, elenyésző kisebbség köt ki értelmiségi pályán. Vajon van-e igény efféle hivatástudattal rendelkező emberekre? Egyéni szinten a hivatás a keskeny utat jelenti, sosem könnyű a döntés.

A piktor a mezőn festett. A madarász pedig a közelfekvő erdőben madarakra lesett. Kánikula volt, s a jámborok hamarosan belefáradtak a munkába. A festő az erdőbe ment sétálni, a madarász pedig a mezőre egy kicsit heverészni. Mind a kettő megpillantotta a másiknak otthagyott szerszámát.
Fél óra múlva a madarász buzgón és türelmesen festett, a festő pedig lélegzetfojtva várta a madarakat a hálónál.
Késő alkonyatig tartott ez. A festő nem fogott egyetlen madarat se, s a madarász csúnya foltokat mázolt a vászonra.
Mégis, az erdő sarkán találkozva, mindkettő így szólt:
- Cseréljünk.
- Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek
Lám-lám, nem csak Esterházyt olvasok azért...

Klicsu Anna - Érdekes forgatókönyv
Megyek egy picit pihenni, és kérvényt nyújtok be az Írónak, hogy az én börtönbeli sorsom azért jobb legyen, mint egy átlagos rabnak. Elvégre én vagyok a Mesélő! És azért a Mesélőnek mégis több minden kijár, mint egy rabnak. Ezt meg kell hagynunk.

Ez az első műve a szerzőnek, ráadásul egészen más úgy olvasni egy művet, hogy a szerzőt már jó ideje ismertem, hiába tanulja meg az ember, hogy illik a művet magát vizsgálni a szerző személyétől függetlenül, ráadásul az elbeszélő sem azonos az íróval (gimnázium első osztály). Az alábbiakban pár apróságot jegyeznék csak meg a műről, mintegy kedvcsinálónak.

Először is a stílus és a tartalom szemben áll egymással, a párbeszédek, amikből nagyon sok van, sokszor olyanok, hogy akár egy hétköznapi dialógus szó szerinti leirata is lehetne, viszont a tartalom ehhez képest néha egészen meglepő magasságokba tör.

Egy kerettörténetbe beágyazva élhetjük át a bűn, konkrétan a gyilkosságok hétköznapiságát, valóságát. Meglepő, hogy nincs hosszas jellemformálás és alakulás, mivel rövid képeket vet elénk a mű, mégis pontos impressziót kapunk az egyes bűnösökről.

Még egy említésre méltó szellemes megoldással találkozunk. Elbeszélő helyett (vagy mellett?) van nekünk egy Írónk, egy Mesélőnk és egy Rendezőnk, akik egymással kooperálva hozzák létre nekünk ezt a sztorit :)

Nem túl hosszasan vázoltam, hogy mire is számíthatunk. Ez azért van, mert ez nem esszé, nem olvasónapló, ráadásul én sem vagyok kritikus. Másrészről úgy sem olvasnátok végig :)

Esterházy Péter - A kitömött hattyú
Hiányzik belőlünk az egymás iránti keménység, a becsülésen és tiszteleten alapozódó élesség - és már annak is örülni kell sokszor, ha azokkal szemben vagyunk kemények, akiket utálunk. Ez is fontos, hisz ennek hiányában gerinctelen patkányok volnánk; barátaink és önmagunk iránti lágyságunk viszont butává tesz.