Hátulról

Az életünket magával rántó szédületes felgyorsulás, a fogyasztás és a divatok (beleértve a kulturális divatokat is) alig követhető változásai szinte már semmiféle konkrét szemlélet kialakítását nem teszik lehetővé, mivel többnyire már csak távozásuk közben figyelhetjük meg az embereket és a dolgokat, bizonyos szempontból csak hátulról látjuk őket. - Johann Baptist Metz - Memoria passionis

Sőt, ha lehet ezt még fokozni, akkor a web2 gyermekei meg sehogy nem figyelik meg a dolgokat és az embereket, mert nincs rá idejük. Az RSS függők csak fél másodperc erejéig kattintanak egy híren és már el is van intézve, szükség is van rá, ha naponta elképesztő mennyiségű hír esik be rendszerezetten, de számunkra feldolgozhatatlan mennyiségben a gépünkre vagy más eszközre. A közösségi portálokon vagy a twitteren pedig ahhoz, hogy megtudd, hogy mi van a másikkal, elég egy kattintás. Ráadásul ezeket az embereket sok esetben egy hamburger tizedéért beáldozzuk a virtuális világban. Mennyi figyelmet szentelünk egy-egy hírnek és egy-egy embernek? Szinte semmit, a twitteren beesik egy üzenet, kattintunk és el van intézve. Talán tíz perc múlva nem tudnánk visszaidézni. Persze nem mondtam semmi újat, Information overload néven fut már ideje egy történet (sejtem azért, hogy a fenti idézet jóval mélyebb mondanivalóval bír). Hogy mit lehet tenni? Le lehet iratkozni a túl zajos és haszontalan levelezőlistákról (most fogok a drupal devel listáról), a twitterről (megtettem), a közösségi oldalak nagy részéről (orkut, wiw törölve), nem használni RSS-t (hú, ez nehéz lesz, 39 csatorna van az olvasómban). Nemrég előfizettem egy nemzetközi folyóiratra. Heti bontásban épp elég megtudni, hogy mi történik a világban, talán jobban feldolgozható. Majd kiderül. Most pedig törlöm a 39 hírcsatornámat, ez a legnehezebb...