Vigilia

A hivatásról


Értelmiségivé tulajdonképp akkor lettem, amikor a tudományos bölcseleti evidenciát sajátos értelme és jelentése alapján fogtam fel. Tehát amikor nem azért tanultam, hogy egy bizonyos pályát elnyerjek, és abból eltartsam magamat. Amikor ez bennem így vetődött fel, a foglalkozást és a hivatást megkülönböztettem.
- a Vigilia beszélgetése Fila Bélával, Vigilia 2009 / 7

Fentebb egy érdekes kritériumát olvashatjuk az értelmiségi létnek. Igen kevés embernek van lehetősége tisztán értelmiségi pályán maradni ma, de régebben is ez volt a helyzet. Idézet ugyanonnan:

Heten voltunk testvérek, öt fiú és két lány. Az öt fiúból ketten közgazdászok, egyikük természettudományi, ketten pedig teológus végzettségűek. Igazából értelmiségi munkát csak a két pap folytatott.

Lám-lám, mindegy az, hogy mérnök vagy közgazdász, elenyésző kisebbség köt ki értelmiségi pályán. Vajon van-e igény efféle hivatástudattal rendelkező emberekre? Egyéni szinten a hivatás a keskeny utat jelenti, sosem könnyű a döntés.

Végtelen tágasság

A szeptemberi Vigiliában fedeztem fel:
A kereszténység végtelen tágasság. Az összes vallás közül ugyanis a kereszténység közli a legkevesebb részletet és konkrétumot, mert egyvalamit mond, de azt az igazság egész ragyogó dicsőségével és a létezésnek azzal a végső bátorságával, amelyet csak maga Isten tud megadni.
Über die Möglichkeit des Glaubens heute, Karl Rahner

katolikus <-> irodalom

"Vallásos művészet, szakrális művészet: ezek
kétértelmű formulák, ahol egyszer a főnév, máskor
a jező van kölcsönösen egymásnak alárendelve."

(Pierre Emmanuel)


A 2007 januári Vigiliában olvastam ezt az idézetet Szénási Zoltán: Rónay György és a katolikus irodalom problémája című írásában. A cikk eszenciáját számomra a következő gondolatmenet adja:
"katolikus irodalom ilyenformában egyszerűen nincs. Van irodalom, van művészet; írónak, művésznek van katolikus élménye; s mű és művészet, amelyben az alkotó katolikus élménye valósul a művészet követelményeinek megfelelő művé, katolikus mű és katolikus művészet." - Rónay György
Úgy látom ebből, hogy a művésznek elsősorban katolikusnak kell lenni, megélni ezt a tényt az életében, aztán másodsorban művész, akinek, mint az élete minden területén, itt is érvényre jut a megélt katolicizmus.
Persze ez nem csak a művészekkel van így. Ki ne lenne arra hivatva, hogy egész életével egy jel legyen?
Feliratkozás RSS - Vigilia csatornájára