Az én Summer of Code sztorim

Nyolc éve tavasszal hoztam egy döntést. Láttam a hup.hu-n, hogy létezik ez a Summer of Code projekt a Google-nél, ami egyetemistáknak van, akik nyílt forráskódú projekteken szeretnének dolgozni, s egy ilyen elnyert pályázat segítségével komoly jutalomban részesülhetnek. Előtte is használtam Drupalt kisebb weboldalak üzemeltetéséhez, a web sosem állt különösebben messze tőlem, így beadtam a pályázatot egy szociális hálózatot elmező modul írására, amit aztán el is fogadtak. 2006 tavaszán rövidtávú célok lebegtek a szemem előtt, az, hogy egy nagyon érdekes témán dolgozhatok, no és persze a végén járó díjazás. Ennél hosszabb távra szóló döntést nehezen hozhattam volna pedig. Még 2006-ban elkedtem dolgozni a Development Seed-nél, ahol bő három év alatt rengeteget tanultam a nyílt forrású fejlesztés mikéntjéről, igazán tehetséges kollégákkal dolgozhattam, rendesen megtanultam használni a papíron létező angoltudásomat. Aztán váltottam, szinte kizárólag azért válthattam, mivel nyílt forráskódú volt körülbelül minden, amin a Development Seednél dolgoztam. Ez nem csak a cégeknek lehet jó stratégia, de a fejlesztőknek is óriási lehetőség, ha ilyen munkahelyet választanak. Egy éppen akkor születő svájci céghez igazoltam át, közelről láthattam, hogy hogyan növekszik egy cég, mik a buktatók, nehézségek és nagyon sokszínű munkát végezhettem és végezhetek mind a mai napig. Szeretem a munkám. A munkahelyem is. A pozícióm is. Egy esetben lett volna jó ötlet a Summer of Code-ot egyetemistaként kihagyni. Ha a research vonzott volna jobban és doktoranduszként ott akartam volna maradni az egyetemnen, aztán ott tovább kutatni. Minden más esetben szerintem a legjobb döntés egy egyetemistának az, hogy megpályázza. Az open source óriási üzlet, óriási lehetőség és mindenképp izgalmasabb az enterprise világnál a legtöbbünknek.
Egy teljesített pályázat után Tiétek a döntés: kerestek egy kényelmes, élvezetes állást jó feltételekkel (vagy az állás keres meg titeket, ez talán gyakrabb), esetleg újabb kockáztatás keretében, a kapcsolati tőke birtokában egy startup részesei, esetleg vezetői akartok lenni. Egyszóval irigylésre méltó helyzetben vannak, akik pályázhatnak! Szívesen újrakezdeném. Mit mondjak, mindig is szerettem programozni, hallatlan izgalmas nyár volt. Nyaralni is el lehet jutni közben azért, hogy az ezirányú félelmeket eloszlassam.

Ez a blogbejegyzés nem egészen önzetlen azért. Idén szeretnék mentor lenni egy Drupalos projekten, nagyon szívesen várok minden érdeklődőt bármilyen kérdéssel. A Google sem karitatív szervezet, a mentorok sem azok, de az biztos, hogy nem lehetne ennél jobban win-win szituáció :)

Hozzászólások

Személy szerint itt most majdhogynem nem tudtam meg semmi újat Rólad (a mostani mentorságon kívül) – de jólesett elolvasni a bejegyzésed! :)