Hátulról

Az életünket magával rántó szédületes felgyorsulás, a fogyasztás és a divatok (beleértve a kulturális divatokat is) alig követhető változásai szinte már semmiféle konkrét szemlélet kialakítását nem teszik lehetővé, mivel többnyire már csak távozásuk közben figyelhetjük meg az embereket és a dolgokat, bizonyos szempontból csak hátulról látjuk őket. - Johann Baptist Metz - Memoria passionis

Sőt, ha lehet ezt még fokozni, akkor a web2 gyermekei meg sehogy nem figyelik meg a dolgokat és az embereket, mert nincs rá idejük. Az RSS függők csak fél másodperc erejéig kattintanak egy híren és már el is van intézve, szükség is van rá, ha naponta elképesztő mennyiségű hír esik be rendszerezetten, de számunkra feldolgozhatatlan mennyiségben a gépünkre vagy más eszközre. A közösségi portálokon vagy a twitteren pedig ahhoz, hogy megtudd, hogy mi van a másikkal, elég egy kattintás. Ráadásul ezeket az embereket sok esetben egy hamburger tizedéért beáldozzuk a virtuális világban. Mennyi figyelmet szentelünk egy-egy hírnek és egy-egy embernek? Szinte semmit, a twitteren beesik egy üzenet, kattintunk és el van intézve. Talán tíz perc múlva nem tudnánk visszaidézni. Persze nem mondtam semmi újat, Information overload néven fut már ideje egy történet (sejtem azért, hogy a fenti idézet jóval mélyebb mondanivalóval bír). Hogy mit lehet tenni? Le lehet iratkozni a túl zajos és haszontalan levelezőlistákról (most fogok a drupal devel listáról), a twitterről (megtettem), a közösségi oldalak nagy részéről (orkut, wiw törölve), nem használni RSS-t (hú, ez nehéz lesz, 39 csatorna van az olvasómban). Nemrég előfizettem egy nemzetközi folyóiratra. Heti bontásban épp elég megtudni, hogy mi történik a világban, talán jobban feldolgozható. Majd kiderül. Most pedig törlöm a 39 hírcsatornámat, ez a legnehezebb...

Hozzászólások

Éppen ma néztem meg a témában egy előadást. Az előadó úgy véli, hogy nem az "information overload" a probléma, mert ez már tulajdonképpen a könyvek megjelenése óta létezik (és azóta kb. exponenciálisan nő). Ezzel szemben a szűrőinkkel van a baj, amelyek az internet megjelenésének köszönhetően elavulttá váltak: míg a könyvek esetében volt egy minőségi követelmény (magyarul sz.rt nem adtak ki), addig az interneten bárki közzétehet bármit.

Az előadás megtekinthető itt, csak 15 perc: http://web2expo.blip.tv/file/1277460

Szilveszter

Végignéztem, köszi a linket.
Hm. Akkor én egy elég drasztikus szűrőt iktattam be (jól fizetett hírlapszerkesztők képében), ráadásul real time feldolgozásról batch rendszerre álltam át az RSS-eim kinyírásával :)
Valóban korábban indult a történet, úgy fogalmaznék, hogy a szűrőinket az idő előrehaladtával önként adtuk fel. A könyvpiac önszabályozó, amelyik kiadótól nem vásárolnak, éhenhal. De azért az nem jellemző, hogy annyi könyv áll a könyvespolcon, amit el akarsz olvasni, de sajnos nem jut rá idő, vagy rosszabb, szimultán olvasod őket és nem tudsz figyelni rá. Egy könyvnél sok esetben ha akarsz, tudsz szűrőket beiktatni. Például úgy veszel szépirodalmat, hogy előtte elolvasol egy-két kritikát nyomtatott folyóiratban.
Például az RSS-nél nemhogy szűrőkről lehet beszélni, hanem arról, hogy kellő önmérséklet híján rengeteg vackot összehord az ember. Létezik persze szűrő az RSS elé, a Development Seed is csinált egyet (Managing News), de ezek sem védik ki az idézetben említett szédületes gyorsaságot, ami miatt a mély megértés elmarad, kapunk egy felületes képet.
Szóval a problémával kapcsolatban szerintem egyetértünk, a fenti előadó pedig precízen vázolta a helyzetet, az tény.